Numizmatikai írások gyűjtőknek, befektetőknek, preppereknek

Érmék blog

Érmék blog

Fektessünk ezüstbe!

2019. január 28. - skepticX

A spekulánsok és az óriásbankok évek óta alacsonyan, unciánként 15 dollár körül tartják az ezüst árfolyamát. A 15 dolláros ár el sem éri az ezüst kitermelésének költségeit. És ez még csak nem is a legnyomósabb oka annak, hogy miért kell most ezüstbe fektetni a vagyonunk egy részét.

 A 2008-as gazdasági világválság a lakosságot sújtotta legjobban. A pénzintézeteket a kormányok kivásárolták,  a csődbe jutott országokat az IMF/Világbank kombó mentette meg, de az emberek ott álltak megfürödve, sokan nyakig eladósodva, munka nélkül. A kisbefektetők körében azóta lett népszerű a fizikai vagyontárgyakba történő befektetés, közülük is annak leglikvidebb, legkockázatmentesebb formája, a nemesfém-befektetés. A válság után sokak számára az értékállóság fontosabb kritérium lett a befektetésben, mint a gyors, de kockázatos haszon.

 Az arany- vagy ezüstbefektetés évszázadok óta biztosítékot jelent az infláció és a tőkeveszteség ellen, de csak az utóbbi egy-két évtizedben jutottunk el oda, hogy a lakosság nagy része fájdalommentesen, életszínvonalát nem feladva teheti a megtakarításait - akár apránként is - nemesfémekbe.

 Igaz, a nemesfém-befektetés sem teljesen kockázatmentes (egyik befektetés sem az), hiszen a nemesfémek ára is ingadozik, az ezüsté például egészen drasztikus kilengésekre képes. Az ezüst, jelenlegi 15 dolláros unciánkénti árával, most akár történelminek is nevezhető tartós mélyponton van, ezért érdemes belőle vásárolni. De volt már 40 dolláron is az ezüst árfolyama, úgyhogy jelenleg nagyobb az esélye annak, hogy nőni fog, mint tovább csökkenni a kitermelés költségei alá. Az áruknak, így a nemesfémeknek is ráadásul megvan az az előnyük, hogy sosem eshet nullára az árfolyamuk, mint a részvényeké, nem mehetnek csődbe, mint az országok és a vállalatok, és nem értéktelenedhetnek el, mint a valuták.

 Nemesfémbe befektetni papíron is lehet, pl. befektetési alapok vagy úgynevezett aranyszámlák segítségével. A segítségükkel megszabadulunk a fizikai tárolás költségeitől és kockázataitól, de ha figyelembe vesszük, hogy a világon jelenleg körülbelül 200-szor több ezüst és 100-szor több arany forog papíron, mint fizikai formában (forrás: USDebtClock.org), a lehetőség rögtön nem tűnik olyan kecsegtetőnek. Ha egy újabb válság esetén mindenki egyszerre rohan majd beváltani az aranyszámláját vagy az ezüst befektetési jegyeit, a pénzintézetek nem fogják tudni kielégíteni az igényeket.

 Felmerülhet a kérdés, hogy miért az ezüstöt válasszuk arany helyett. Igaz, az arany is tökéletesen megfelelő, sőt hagyományosan elfogadottabb befektetési forma, mint az ezüst. Ipari felhasználása lényegesen szerényebb, mint az ezüsté, így nincs annyira kitéve a gazdasági folyamatoknak: egy gazdasági válság igencsak megrendítheti az ezüst árát. Viszont mindig fontos tisztában lennünk az arany/ezüst árfolyamhányadossal, ami azt jelzi, hogy egy uncia aranyért hány uncia ezüstöt tudunk vásárolni. Ez az arány jelenleg 85 körül mozog, ami rekordnak számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a rendelkezésre álló fizikai arany és ezüst aránya ennél lényegesen kisebb. Az ezüst nem csak önmagához, hanem az aranyhoz képest is rendkívül olcsó ebben a pillanatban. Minden pénzügyi elemző szerint erősen és mesterségesen alulértékelt áru, a világméretű ipari (elsősorban tech és egészségügy) és befektetési felhasználása ugyanis sokkal magasabb árat indokolna.

 goldsilverratio.jpg

Arany-ezüst hányados történelmi csúcson

 

A másik ok, amiért érdemesebb a kisbefektetőknek az ezüstöt választani az, hogy míg egy egyunciás aranyérme most körülbelül 380 ezer forintba kerül - nem mindenki számára könnyen előteremthető összeg -, addig egy egyunciás befektetési ezüstérme 5500-6500 forintért már megszerezhető, tehát sokkal jobban tervezhető a rendszeres befektetés gyakorisága és mértéke. Kisebb "kiszerelésű" aranyakat (1/10 uncia, 10 gramm stb.) pedig nem érdemes vásárolni, mert ezeken túlságosan magas a felár az arany mindenkori árfolyamához képest.

 Fontos, hogy a befektetési ezüst likvid, tehát könnyen eladható legyen, amikor majd úgy döntünk, hogy pénzre váltjuk a nemesfém-befektetésünket. Nem sok ezüstérme, talán csak 5-6 fajta felel meg ennek a kritériumnak: az Amerikai Sas, a Bécsi Filharmonikusok, a kanadai Juharlevél, a Britannia, és a Dél-Afrikai Krugerrand. Ezek mind könnyen beszerezhetők Magyarországon is, viszonylag olcsón, akár nagy tételben (20-asával vagy 25-ösével, műanyag tubusokban), hivatalos fizetőeszköznek számítanak és a kibocsátó ország kormánya garantálja a minőségüket és a tisztaságukat.

silvercoins.jpg

A legnépszerűbb befektetési ezüstérmék

 

 A nagyobb, például egykilós ezüsttömbök általában olcsóbbak, az áruk közelebb van az ezüst aktuális piaci árfolyamához, ám nehezebb pénzre váltani őket. Sokan a régi forgalmi ezüstérméket halmozzák (pl. az 1964 előtti amerikai ezüstérméket, kivont német 5-márkásokat vagy a 90-es évekbeli ezüst 200-forintosokat). Ezek likviditásban kétségtelenül a befektetési ezüstérmékkel vetekednek, sokszor olcsóbbak is náluk, viszont nem színtiszta ezüstérmék, hanem jellemzően 90 százalékosak. A magyar 200-forintos mindössze 50 százalékos tisztaságú, a másik fele réz.

 "Nem a tiéd, amíg nem tartod a kezedben" - szól az okos befektetők, személyes biztonságra és szabadságra törekvők bölcsessége, és ez talán soha semmire nem volt annyira igaz, mint most az ezüstre.

Az 5-forintos érménk tündöklése és hanyatlása

2018. december 06. - skepticX

A tündökléstől az eljelentéktelenedésig. Talán az 5-forintos érménk evolúcióján, lassú elfogyásán keresztül követhető leginkább nyomon a forint folyamatos, évtizedeken át tartó elértéktelenedése. Minden a tündöklő ezüst 5-forintos forgalmi érmével kezdődött 1946-ban, hogy aztán 2018-ra az 5-forintosunk menthetetlenül bukásra legyen ítélve.

5-forint-1947.jpeg

Ezüst

A világtörténelem legnagyobb hiperinflációja után 1946-ban végleg megszűnt a pengőrendszer, hogy helyét a forint vegye át. A legnagyobb fémpénz címlet az 5-forintos lett, mely hatalmas méretével – 32 mm átmérő és 12 gramm –, 50 százalékos ezüsttartalmával és viszonylag magas, 10 milliós darabszámával ünnepelte egy új korszak kezdetét 1947-ben. Ennek az érmének 1946. augusztus 1-jén, a forint bevezetésének napján kis példányszámban (40.000) kibocsátották a vastagabb változatát is, mely 83,5 százalék ezüstöt tartalmazott, 20 grammot nyomott és még peremirata is volt („Munka a Nemzeti Jólét alapja”). Bár ez a vastagabb érme is elvileg forgalmi érmének számított, inkább a forgalmi emlékérmék közé sorolnám, mert alacsony darabszáma miatt minden bizonnyal nem vett részt a pénzforgalomban. Annak ellenére, hogy ma is viszonylag könnyen beszerezhető körülbelül 7-8 ezer forintért, a gyűjtők nagy becsben tartják. A vékony ezüst 5-forintos is keresett érme a gyűjtők között, már 1000 forintért is kapni jó tartásfokú darabot. Mindkét változaton egyaránt a „Magyar Köztársaság” országnév olvasható, és Kossuth Lajos van a hátlapján. Kossuth sokáig, egészen rendszerváltásig megmarad az érmén, az országnév viszont nem – az „Magyar Népköztársaság”-ra változott – és a későbbi 5-forintosok már anyagukban is a hanyatlás jeleit kezdték mutatni. Az ezüst 5-forintosok elvileg 1977-ig forgalomban maradtak, de addigra már nem lehetett őket felfedezni a mindennapi pénzforgalomban, hiszen a magyar emberek megtartották a jó ezüstpénzeket.

5-forint-1967.jpg

1967-ben aztán 20 millió darabban elkészült az új változat, a rézötvözetű (60% Cu, 21% Ni, 19% Zn) 5-forintos, mely nem csak anyagában, hanem méreteiben is alul maradt az előző érméhez képest. Az első „Magyar Népköztársaság”-i 5-forintos nem is húzta sokáig, öt évre rá kivonták a forgalomból.

5-forint-1971.jpg

Nikkel

1971-ben megkezdte pályafutását a színtiszta nikkel 5-forintos, mely anyagát tekintve előrelépés volt, hiszen a nikkel az egyik legdrágább és legtartósabb nem nemesfém, amiből érméket gyártanak. A méretcsökkenés azonban folytatódott, hiszen ezek a nikkelérmék már csak 24,3 mm átmérőjűek és 5,73 gramm súlyúak voltak. Szegény Kossuth sztoikusan tűrte a kicsinyítést. Rengeteg, körülbelül 60 millió darab készült belőle a 70-es években. A színtiszta nikkel 5-forintos érmék 1987-ig húzták, akkor vonták ki őket ugyanis végleg a forgalomból.

5-forint-1993.jpg

Rézötvözet

Helyüket a további pénzromlást jelző réznikkel 5-forintosok vették át 1983-tól. A paraméterek lehangolóak: 23,4 mm átmérő, 5 grammos súly és 75 százalékos réztartalom. Ezek már egészen kicsinek számító érmék, de sajnos a trend itt sem állt meg. 1989-ig verték őket, majd elérkezett a rendszerváltás, aztán pedig 1995-ben kivonták ezeket az érméket is.

1992-ben az új korszak visszahozta a „Magyar Köztársaság” feliratot az 5-forintos érmére is, de ez az egyetlen pozitívum, ami elmondható róla. A nikkeltartalma 25 százalékról 4 százalékra zsugorodott és helyét az olcsó cink váltotta fel. Kossuth Lajost a nagy kócsag nevű madarunk váltotta fel, mely az érmén nem sikerülhetett különösebben nagyra, hiszen 21,2 mm-es átmérőre nem lehet nagy kócsagot vésni. Nem meglepő a további súlycsökkenés sem: 4,2 grammra fogytak az utolsó 5-forintos érméink.

Az ország nevének megváltozásával 2012-től ezeket az érméket változatlan paraméterekkel, de immár „Magyarország” felirattal verték tovább, még idén 2018-ban is, annak ellenére, hogy az emberek már gyakorlatilag nem is használják őket, olyan keveset érnek. Mármint a névértékük ér keveset, ugyanis a bennünk lévő fém, még ez az olcsó ötvözet is, többet ér, mint 5 forint. Ez a fémek világpiaci árfolyamától függően folyamatosan változik, de ennek a videónak a feltöltésekor az 5-forintos érménk fémértéke 7 forint, tehát a gyártásának már nincs semmilyen gazdasági értelme.

Még körülbelül 5 évet adok az 5-forintos érmének, mielőtt végleg befejezi földi pályafutását: hasonló sorsra fog jutni, mint a 2008-ban kivont 1- és 2-forintos. Nincs visszaút a számára: a kezdeti ezüstös tündöklés és kb. 75 éves sorvadás után bekövetkezik a törvényszerű bukás. Törvényszerű, mert a világ országai, így Magyarország is, manapság tetszőleges mennyiségben, fedezet nélkül állítanak elő újabb és újabb címleteket, lenullázva a kis címleteket. Aki sajnálja őket, kezdje el gyűjteni, nosztalgiázásra jók lesznek.

Érmegyűjtés ingyen - Fiatalabbak is elkezdhetik!

2017. december 30. - skepticX

A numizmatika drága hobbi. Mint minden közhelyben, ebben is van igazság. Az érmegyűjtés bizonyos esetekben valóban sok pénzbe kerülhet, ám a szépsége éppen az, hogy mindig a pénztárcánkra lehet szabni. Van aki 100 ezer forintot költ a szenvedélyére havonta, és van, aki 0 forintot. Gyerekeknek, fiataloknak, kezdőknek különösen vonzó lehet, ha ingyen juthat hozzá gyűjteménye első darabjaihoz. Most ennek lehetőségeit vizsgáljuk meg.

Image result for magyar forgalmi érmék

1. Gyűjtsd a forgalomban lévő magyar forintérméket

Talán nem a legizgalmasabb gyűjtői terület, de ingyen van, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy ki kell vennünk a pénztárcánkból a megőrzendő érméket. Talán érdemes tudni, hogy a magyar érmék nemzetközi viszonylatban is a szebbek közé tartoznak.

A legrégebbi forgalomban lévő érméink az 1993-as 5, 10, 20 és 50 forintos; a szerencsések esetleg találhatnak 1992-es 5-forintosokat is. A vállalkozóbb kedvűek megpróbálhatnak összegyűjteni egy-egy szép darabot minden évből (vigyázat: nem minden évben bocsátottak érméket forgalomba!), de az is izgalmas, ha például egy-egy címletből begyűjtjük a legkorábbi évszámot.

Minden címletből két típus van forgalomban: 2011-ig "Magyar Köztársaság", 2012-től "Magyarország" szerepel az érméinken. Érdemes az összes szép, alig használt érmét megőrizni, mert az idő múlásával csak ezek növelik az értéküket, a kopottak nem. Az 5-forintosokra nem csak azért érdemes külön figyelmet fordítani, mert egyetlenként 1992-es is akad köztük, hanem azért is, mert a Nemzeti Bank pár éven belül előreláthatólag kivonja őket a forgalomból, így onnantól nem lesz mód az ingyenes gyűjtésére.

Image result for 50 forint forgalmi emlékérmék

Érdemes vadászni az emlék 50-forintosokra is. Összesen 8 típus készült belőlük 2004. és 2017. között, egyenként 1-2 millió darabban. Az előlapjuk a szokásos 50-forintos, a hátlapjuk viszont egyedi. Kis (vagy inkább nagy) szerencsével olykor rájuk bukkanhatunk.

2. Gyűjtsd az utazásból visszamaradt külföldi érméket

Mindenkinek a fiókjában lapulnak régi külföldi érmék. Ezeket érdemes elővenni, rendszerezni és albumba tenni.

Különösen sok lehetőség rejlik az euró érmék gyűjtésében, hiszen mindenkinél akad belőlük, és a hátlapjuk országról országra, sőt, néha egy országon belül is változik (például amikor új uralkodó lép trónra, ahogy az Belgiumban történt). Vigyázat, egy 2-eurós érme kb. 650 forint, lehet, hogy drága mulatság ezeket megőrizni. Ugyanakkor a 2-eurósok a legizgalmasabbak, mert ezekből számos úgynevezett forgalmi emlékérme készült, amelyek egyedi hátlappal rendelkeznek, tehát jóval több típus van belőlük, mint amennyi eurozónás ország.

Image result for commemorative 2 euro coins

Aki ezt az utat választja, törekedhet arra, hogy minden jövőbeni külföldi utazásából hazahozzon egy marék érmét a gyűjtésben egyre jobban elmélyedő hozzátartozójának. A gyűjtemény még gyorsabban növelhető úgy, ha megkérjük ismerőseinket, barátainkat, hogy adják oda nekünk a fölösleges érméiket.

Mivel fogunk fizetni egy újabb hiperinflációban?

2017. december 29. - skepticX

Véget nem érő vita folyik a prepperek között arról, hogy mivel fogunk fizetni, ha káoszba fullad a társadalom vagy összeomlik a pénzrendszer. (Igen, a készülődők mindkettő bekövetkezésére számítanak, még az életük során - hogy ez mennyire reális, arról e cikk most nem foglalkozik.)

Van, aki szerint cigarettával, tölténnyel, konzervétellel, gyógyszerrel stb. Mivel alapvetően megjósolhatatlan, a prepperek mindezt halmozzák.

Image result for hyperinflation hungary

Képzeljünk el egy rekordméretű hiperinflációs szituációt, amilyennel az elődeink már szembesültek Magyarországon 1945-46-ban. A pénz elveszítette minden értékét, a polgároknak azonban mégis be kellett valahogyan szerezniük a mindennapi betevőt.

Nem véletlen, hogy az emberek - ha módjuk van rá - évezredek óta tárolják az ezüstöt és az aranyat. Válsághelyzetekben ezek mindig felértékelődnek és fizetési eszközzé válnak.

Nem mindegy azonban, hogy aranyat vagy ezüstöt tárolunk erre a célra, és milyen kiszerelésben. Ha arra számítunk, hogy hiperinflációs környezetben a mindennapi szükségleteinket, élelmiszert, gyógyszert, ruhát kell beszereznünk, akkor a minél kisebb címletek a megfelelőek. Lássuk, melyek lehetnek ezek.

Image result for ezüst 200 forintos Image result for roosevelt dime Image result for philharmonikerImage result for 10 forint

Magyar ezüst 200-forintos a 90-es évek elejéről. Ezek az érmék - bár csak 50%-os az ezüsttatalmuk - nagyon pörögnek a gyűjtői piacon, és nem azért, mert jelentős numizmatikai értékük van, hanem azért, mert az emberek a kivonásuk óta folyamatosan halmozzák őket. Jelenleg (2017 végén) kb. 800 forintot ér darabja, így inflációs helyzetben nagyon jól jöhet a mindennapi tranzakciók során.

1965 előtti amerikai forgalmi ezüstérmék. Amerikában a régebbi, 90%-os ezüsttartalmú 10, 25 és 50-centeseket halmozzák, és Magyarországon is viszonylag könnyű beszerezni őket. A 10-centes (dime) előnye, hogy még a 200-forintosnál is kisebb címlet, jelenleg 300 forintnak felel meg. És mivel USA dollárról van szó, valószínűleg senki sem fogja elutasítani, mint fizetőeszközt.

Amerikai Sas vagy osztrák Bécsi Filharmonikusok egyunciás színezüstérme. Mindkettő elismert és likvid érme. A fémértékük jelenleg 4400 forint, így nagyobb beszerzésekre lehet alkalmas egy inflációs helyzetben. Lehet azonban, hogy azt, akinek odaadjuk az árujáért cserébe, győzködni kell majd az eredetiségéről.

Jelenlegi magyar 10-forintos. A tízforintosunk értékes réznikkelből (75% réz, 25% nikkel) készült. A jelenlegi fémértéke 13-14 forint (tehát több, mint a névértéke), és ezt a hiperinflációban sem fogja elveszteni. 20-as rolniba tekerve, mai árfolyamon számolva 260-280 forintos "címleteket" tudunk belőle létrehozni.

Külföldi valuta. Egyes valutákat, mint pl a dollárt, eurót vagy svájci frankot mindig mindenki elfogad. Az velük a baj azonban, hogy ugyanúgy ki vannak téve az infláció veszélyének, mint bármelyik másik valuta. Talán a svájci frank a legbiztonságosabb, hogy készpénzként tároljuk, hiszen évek óta nem inflálódik. A svájci nemzeti bank azonban hajlamos hirtelen egy másik valutához kötni az árfolyamot, így azon kaphatjuk magunkat, hogy a készpénzünk egyik napról a másikra jelentősen vesztett az értékéből.

Ajándékozzunk ezüstérmét!

2017. december 28. - skepticX

A nemesfém értéktárgy, ami hosszútávra szól. Legszebb megnyilvánulása az ékszer és az érme. Arany- vagy ezüstékszert ajándékozni szép dolog, de nem mindenkinek lehet, és nem is igazán funkcionál befektetési tárgyként.

Az érme ezzel szemben szép, mint egy ékszer, bárkinek adható, és - ha jó érmét választunk - évről évre növeli az értékét. Sokkal likvidebb, mint az ékszer, így szükség esetén könnyen pénzzé tehető. Ráadásul az ezüstérme - alacsonyabb értéke miatt - alkalmasabb ajándékozásra, mint a drága arany.

Ha rászokunk arra, hogy hozzátartozóinknak, barátainkank, kollégáinknak, ismerőseinknek ezüstérmét ajándékozunk, magunkat is megkíméljük attól a kellemetlen érzéstől, hogy nem tudjuk, mit adjunk. Az ezüstérme, mint ajándék, mindig jó döntés. Aki kapja, a szépsége és az értéke miatt is nagyra fogja értékelni.

Image result for american eagle coin

Lényeges szempont, hogy az ajándékozottat így tudatosíthajuk a fizikai nemesfém tulajdonlásának, a megtakarításnak és a befektetésnek a fontosságáról. Hátha akinek egyszer ezüstérmét adunk ajándékba, megérti, hogy fontos üzenetet kapott tőlünk, és ezáltal ő is rendszeres nemesfém-befektetővé válik. Máris tettünk valamit az érdekében, ami több puszta ajándékozásnál.

De milyen érmét válasszunk? Nos, sokfajta érme van, próbáljuk meg az érme témáját a célszemély ízléséhez igazítani. A Magyar Nemzeti Bank évről évre szebbnél szebb emlékérméket bocsát ki a legkülönfélébb témákban, ezek innen-onnan visszamenőleg is megvásárolhatók. Az MNB ezüstérmék inkább gyűjtői, mint befektetési érmék, de attól még remek ajándékok, és rájuk is érvényesek a fent elmondottak.

Image result for dragon phoenix coin

A befektetési érmék is rendkívül változatosak, vannak közöttük klasszikusok. Elsősorban a likviditásra és a numizmatikai értékre figyeljünk - természetesen a tematika mellett - mert ez a két szempont határozza meg legjobban, hogy milyen mértékben fog nőni az érme értéke.

Az egyunciás ezüst Amerikai Sas és a Bécsi Filharmonikusok a leglikvidebb és legközismertebb érmék. Numizmatikai szempontból talán az Ausztrál Kookaburra és a Lunar sorozat évről évre változó érméi a legjobbak, bár ezen a téren nagy a változatosság: Star Wars, Superman, koala, panda, hattyú, kenguru, bölény, elefánt, Noé bárkája, Sárkány, teknős stb. stb. A lista végtelen.

Image result for kookaburra coin

Az utolsó kérdés, hogy Magyarországon hol lehet ajándéknak is alkalmas ezüstérmét beszerezni. A válasz: a Vaterán, megbízható eladótól. Alaposan tanulmányozzuk a fényképet, hogy új és jó állapotban lévő érmét vegyünk. A hivatalos befektetési nemesfém-kereskedőknél kisebb a választék és magasabbak az árak, de ha a Vaterán nem találjuk, amire épp szükségünk van, talán náluk megtaláljuk.

Milyen érméket gyűjtsünk? - 1. rész

Az összes forgalmi ezüstérménk az 1867-es kiegyezés óta

2017. december 25. - skepticX

A kiegyezés után Magyarország szuverén állammá vált, így újra elkezdett saját pénzt gyártani. 1867-től 1892-ig krajcár/forint rendszer volt, utána 1892-től 1926-ig korona rendszer, majd 1926-ban megjelent a pengő, 1946 óta pedig újra forinttal fizetünk.

Mind a négy pénzrendszerben igen nagy számban készültek forgalmi ezüstérmék, összesen 17 típus. Ezeket érdekes lehet összegyűjteni, és nem is rendkívül drága, főleg ha lassan, éveken át állítjuk össze a gyűjteményt. Befektetésnek is kiváló.

Image result for 5 korona 1907

A "koronázási" 5-pengős az egyik legszebb forgalmi ezüstérménk

Vegyük sorra az ezüstérméinket. Zárójelben az ezüsttartalmuk.

  • Korona előtt: 10 krajcár (40%), 20 krajcár (50%), 1 forint (90%)
  • Korona: 1 korona (83,5%), 2 korona (83,5%), 5 korona (90%)
  • Pengő: 1 pengő, (64%), 2 pengő (64%), 5 pengő (64%)
  • Forint: 1947-es 5-forintos (50%), 1992-94-es 200-forintos (50%)

Ezeken belül is vannak altípusok, általában változó címerek, hátlapok, illetve forgalmi emlékérmék.

Ha nem törekszünk minden évszám, csupán a típusok összegyűjtésére, akkor összesen 17 darab érmét kell összegyűjtenünk, melyeknek hozzávetőleges összértéke nem haladja meg a 100.000 forintot, akkor sem, ha nagyon szép állapotban szerezzük meg őket.

Az érmékről, mint mindig, a Forint Portálon lehet tájékozódni.

 

A legrégibb forgalomban lévő érméink

2017. december 12. - skepticX

Svájcban még forgalomban van az 1879 óta vert 10 rappenes érme. Ez azt jelenti, hogy mindennapi készpénztranzakcióik során a svájciak több, mint 100 éves érmékhez is hozzájuthatnak. Hasonló a helyzet az USA-val is, ahol ritkán, de találkozhatunk 19. századi érmékkel a visszajáróban.

Image result for 10 rappen 1879

Az 1879-es svájci 10-rappenes

Ennek nyomán utána jártam, hogy Magyarországon melyik a legrégebbi érme, amivel találkozhatunk. Nos, elméletileg az 1992-es, gyakorlatilag inkább az 1993-as 5, 10, 20 és 50 forintos kerülhet a zsebünkbe. Az 1992-es érmék azért csak elméletileg, mert abban az évben kis darabszámban, dísztokos forgalmi sorokba készültek ezek a címletek, így forgalomba csak úgy kerülhettek, ha valaki felbontotta a dísztokokat, és elköltötte a tartalmukat.

Papírpénzeink közül az 1997-es és 1998-as 10 ezer forintos, valamint az 1998-as 500 forintos, ami még forgalomban van. Igaz, nagy szerencse kell, hogy hozzá jussunk, mert a papírból készült bankjegyek viszonylag hamar tönkre mennek.

Akkor vegyünk aranyat és ezüstöt, amikor olcsó

2017. november 22. - skepticX

2011-12-ben megsokasodtak a nagy nézettségű hazai csatornákon azok a riportok, amelyek az aranybefektetés elképesztő perspektíváiról szóltak. Az arany ára akkor volt csúcsponton, majd 2012 végére hirtelen olyan nagyot zuhant, hogy azóta sem sikerült megközelítenie az öt évvel ezelőtti magaslatokat. Az aranyspekulánsok érezték, sőt tudták, hogy közel a baj, ezért gyorsan meg kellett szabadulniuk a tartalékaiktól. Ezt úgy érték el, hogy agresszív médiakampánnyal rálőcsölték aranyukat a lehető legjobb áron a lakosságra, bezsebelték a pénzt, majd az arany – immár a kisbefektetők birtokában – szépen összeomlott.

gold.jpg

A tanulság ebből az, hogy gyanakodnunk kell, mikor azt tapasztaljuk, hogy a médiában egyre több az aranybefektetés remek lehetőségeiről szóló riport. Az a legjobb, ha folyamatosan figyeljük az arany árfolyamát, és mi magunk döntjük el, mikor és milyen áron vagyunk hajlandók vásárolni. Ha túlértékelt, mint 2012-ben, akkor várnunk kell. Ha olcsó, mint például mostanában, és nem csak az arany, hanem az ezüst is, akkor vásároljunk, és ne hagyjuk, hogy a spekulánsok reklámdumája befolyásoljon bennünket.

Gresham tétele: A rossz pénz mindig kiszorítja a jót

2017. november 21. - skepticX

Image result for thomas greshamThomas Gresham egy 16. századi angol kereskedő volt, a londoni tőzsde megalapítója. Neki tulajdonítják azt a felfedezést, hogy a névértékénél alacsonyabb anyagértékű pénz (pl. a papírpénz) mindig kiszorítja a névértékével hasonló anyagértékű pénzt (pl. az arany- vagy ezüstérmét). Ha kétfajta hasonló címlet van forgalomban – mint például a 90-es években az ezüst 200 forintos szemben a színesfém 100-assal és a papír 200-assal – az emberek elkezdik visszatartani, halmozni a jó pénzt, és a mindennapokban a rossz pénzzel fizetnek, míg a jó pénz végül teljesen el nem tűnik.

Ha kicsit jobban belegondolunk, ez a jelenség térben és időben is általános. A korábbi századokban és még a 20. században is a pénz – arany, ezüst vagy réz – valós értéket képviselt, sohasem értéktelenedett el. A Solar Gold weboldalán olvastam, hogy egy Ford T-modell autó ára 1906-ban 42,5 uncia aranynak felelt meg, ugyanannyinak, mint 2006-ban egy Ford Focus ára.

A múlt században gyakorlatilag a világ összes állama fokozatosan beszüntette előbb az arany-, majd az ezüst-, végül pedig a rézérméket, és a helyüket az olcsó acél, alumínium, papír, sőt, a műanyag váltotta fel. Az egyre reálisabbá váló digitális pénzrendszer fenyegetéséről nem is beszélve – „szép új világ” lesz az, amikor már csak bankkártyával fizethetünk.

Image result for ezüst 200 forint

Az utolsó magyar "jó pénz" - élt 5 évet
 

A kormányok ezzel valójában korlátozták a lakosság védekezőképességét a társadalmi, gazdasági, pénzügyi összeomlás és a hiperinfláció ellen. Aki a rendelkezésre álló rossz pénzt takarítja meg, voltaképpen sohasem lehet biztonságban ezektől a fenyegetésektől.

Szerencsére sokféleképpen felkészülhetünk a válságokra, de semmi sem egyszerűbb és praktikusabb annál, mint ha a rossz pénzünkből időnként jó pénzt - ezüst- és aranyérméket vásárolunk.

Kincsek a visszajáróban

2012. december 06. - skepticX

Ti mit csináltok azzal a sok apróval, amit az eladó, a pénztáros, az automata visszaad nektek? Érdemes ilyenkor átnézni a fémpénzeket, mert kincsek lehetnek közöttük. Néhány forgalomban lévő érménk ugyanis többet ér, mint gondolnánk.

 

www_forintportal_hu_2003_20forint_deak_emlek_bu_k.jpg

A képre kattintva az érme nagyban is megtekinthető a Forint Portálon

Az ötforintos 1992-es és 2009-es kiadása például kevésbé gyakori, akárcsak a 2004-es százforintos. Fontos, hogy a talált kincs kiváló állapotban legyen, ám a százasok általában ütöttek-kopottak a sok automatába dobálás miatt. Az új kétszázasok egyelőre nem különösebben izgalmasak gyűjtői szempontból.

A rendes érmék mellet azonban a jegybank kiadott néhány ún. forgalmi emlékérmét, amelyeknek a hátlapja eltér a szokásostól, és valamilyen évfordulóhoz kötődnek. Jó érzés rájuk találni, bár egyre nehezebb, mert az emberek, megőrzik őket. Vegyük sorra:

  • 2002, százforintos: Kossuth születésének 200. évfordulója alkalmából. A hátlapon Kossuth Lajos profilja látható.
  • 2003, húszforintos: Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából.
  • 2004, ötvenforintos: Az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából, a hátlapon a magyar címerrel, alatta az Unió tizenkét csillagjával.
  • 2005, ötvenforintos: "15 éves a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat" és egy rajzolt gyermekfigura.
  • 2006, ötvenforintos: 125 éves a Magyar Vöröskereszt. Nem sikerült túl szépre, de ez is egyedi.
  • 2006, ötvenforintos: Az 56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. A hátlapon a Parlament és a lyukas lobogó.
  • 2007, ötvenforintos: A Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából.
  • 2015, ötvenforintos: Nemzeti és történelmi emlékhelyek.
  • 2016, ötvenforintos: Hetvenéves a forint.
  • 2017, ötvenforintos: FINA Vizes Világbajnokság

Ezek a forgalmi emlékérmék nem érnek sokat, de kihívás lehet őket jó állapotban hiánytalanul összegyűjteni. Legkönnyebb a másféle 50-esekre rábukkanni, hiszen összesen 11 millió darab készült belőlük. Egy-egy ilyen jó állapotban megőrzött 50-est a duplájáért lehet eladni a gyűjtőknek.

Előfordulnak hibás érmék is a ma forgalomban lévő fémpénzek között. A százforintosnál például megtörténhet, hogy a belső kör réz bevonata felgyűrődött, és látszik alatta az eredeti fém.

www_forintportal_hu_2002_100forint_hibas_belso_k.jpg

A képre kattintva az érme nagyban is megtekinthető a Forint Portálon

Jellemző hiba az érméknél, hogy az előlap képe és a hátlap képe egymáshoz képest elfordult, vagy az, hogy az érmét félreverték. Ez az érme szélén észlelhető a legjobban. Az is előfordul, hogy az érméken anyagtöbblet (apró kidomborodások, anyagfölöslegek), vagy anyaghiány (apró bemélyedések) jelentkeznek.

A végére egy igazi csemegét hagytam. Az 1993-as ötvenforintosok között előfordul egy nagyon jellegzetes gyártási hiba: A fatuskóról hiányoznak az évgyűrűk, a madár szárnyainak a mintázata pedig lyukacsos, és nem "pikkelyszerű". Az évgyűrű nélküli ötvenforintos gyönyörű állapotban lévő példányai kb. 5000 forintért értékesíthetők.

www_forintportal_hu_1993_50forint_evgyuru_csor_tollazat_bu_k.jpg

A képre kattintva az érme nagyban is megtekinthető a Forint Portálon

Szóval van mi után kutatni a ma forgalomban lévő fémpénzek között.

És természetesen az összes fémpénzünkre igaz, hogy a 2012 utáni vereteken már a "Magyarország" felirat található, "Magyar Köztársaság" helyett, ráadásul ezek - újak lévén - még minden bizonnyal csillogni fognak. Érdemes ezeket is összegyűjteni.

süti beállítások módosítása