Thomas Gresham egy 16. századi angol kereskedő volt, a londoni tőzsde megalapítója. Neki tulajdonítják azt a felfedezést, hogy a névértékénél alacsonyabb anyagértékű pénz (pl. a papírpénz) mindig kiszorítja a névértékével hasonló anyagértékű pénzt (pl. az arany- vagy ezüstérmét). Ha kétfajta hasonló címlet van forgalomban – mint például a 90-es években az ezüst 200 forintos szemben a színesfém 100-assal és a papír 200-assal – az emberek elkezdik visszatartani, halmozni a jó pénzt, és a mindennapokban a rossz pénzzel fizetnek, míg a jó pénz végül teljesen el nem tűnik.

Ha kicsit jobban belegondolunk, ez a jelenség térben és időben is általános. A korábbi századokban és még a 20. században is a pénz – arany, ezüst vagy réz – valós értéket képviselt, sohasem értéktelenedett el. A Solar Gold weboldalán olvastam, hogy egy Ford T-modell autó ára 1906-ban 42,5 uncia aranynak felelt meg, ugyanannyinak, mint 2006-ban egy Ford Focus ára.

A múlt században gyakorlatilag a világ összes állama fokozatosan beszüntette előbb az arany-, majd az ezüst-, végül pedig a rézérméket, és a helyüket az olcsó acél, alumínium, papír, sőt, a műanyag váltotta fel. Az egyre reálisabbá váló digitális pénzrendszer fenyegetéséről nem is beszélve – „szép új világ” lesz az, amikor már csak bankkártyával fizethetünk.

Az utolsó magyar "jó pénz" - élt 5 évet

A kormányok ezzel valójában korlátozták a lakosság védekezőképességét a társadalmi, gazdasági, pénzügyi összeomlás és a hiperinfláció ellen. Aki a rendelkezésre álló rossz pénzt takarítja meg, voltaképpen sohasem lehet biztonságban ezektől a fenyegetésektől.

Szerencsére sokféleképpen felkészülhetünk a válságokra, de semmi sem egyszerűbb és praktikusabb annál, mint ha a rossz pénzünkből időnként jó pénzt - ezüst- és aranyérméket vásárolunk.